Mennyit lehet és mennyit kell feláldozni magunkból egy partner kedvéért? Vajon mennyire lehet megalázkodni? Családon belül mennyire lehet büszke az ember? Miért van az, hogy szavakkal elfogadnak, mégis meg akarnak változtatni? Egy ember, aki változást vár vajon hogyan tud kötődni hozzánk,és fel kell áldozni magunkból valamit? Őszintén úgy érzem az lenne  a legnagyobb becsapás, ha színlelnék valami mást, csak azért, hogy így megfeleljek. Néha túl sok elvárás éri az embert, és ezek sokszor ütik egymást. Nem egyszerű dönteni. Talán azért küzdök annyira a változás ellen, mert elvárják. Szerintem azt, hogy bármiben változtassak valaki vagy valami miatt, azt nem azért kellene megtennem, mert azt várják el, hanem mert úgy érzem, én akarok változni. Apró szokások, de mégiscsak hozzám tartoznak. Hogy mondhatja valaki, hogy szeret, ha csak a hibáimat látja? És ez családon, kapcsolatokon, iskolán, barátokon belül is megjelenik. Talán bennem van a hiba, de nem vagyok képes teljesíteni bizonyos elvárásokat. És ez a fejemben dől el. Majd ha én akarom tezsek a dolgok ellen. Itt lehet tévedek, de inkább tárom fel jellemhibáimat, mint éveken át hazudjak olyan embereknek, akik számítanak.

 

Érzelmekkel gyakran háborúzik minden ember. Szerintem az a leghelyesebb, ha mindent őszintén megmutatunk magunból. Bizalom így alakulhat ki. Rengeteg ismerősöm van, aki a legapróbb szokásait is rejtegeti. Mi értelme van azonosulni annak az embernek a vágyaival akit meg akarunk ismerni? Ezt most haveri alapon is értem. Milyen barátság az, ahol mindketten azt hazudják egymásnak, hogy rockerek, ha közben egyik sem az? És ez csak egypélda volt. Sokszor dönt el fontos helyzeteket a véletlen. 

 

Miért félnek sokan felvállalni önmagukat? Ez csupán önbizalomhiány lenne, vagy a népszerűség elvesztése miatti aggodalom? Létezhet olyan kapcsolat, mely hazugságokon alapszik? Aki hazudik nem fél? 

 

Nem értem az embereket...